Fekszem s egy patak csobog köröttem

Itt élek a végtelen gyönyörben

Mellettem fűzfa, virág, gyümölcs lélegzik

Feltettem a felhők dalát, éneklik.

—

Tiszta s őszinte, amit látok

A tájban vesznek el a hamis világok

Közben minden határ elmosódik,

Bánatom csendben ellopózik.

—

Bőrömön egy csepp harmat,

És mint egy új szín a vaknak,

Mint egy új nap az aggnak,

Oly sokat jelent, hogy nap mint nap hallak.

—

És minden egyes hófödte test,

Melyre lágyan fekszik egy újabb est,

Trilláidra új gyümölcsöt virágzik,

Emlékedre a kis virágmag vigyázik.

—

Lelkem kitárom a lágy szellőnek,

A nyár gyújt forró tüzet e kettőnek,

Egy ecset a festőnek, egy toll a szerzőnek,

Egy ég a felhőnek, egy áramlat a szellőnek.

—

Te nekem, én teneked,

Drága, elvetted az eszemet.