Vak szemekkel hallgatom az érdes ízeket,

Közben színkavalkád szürke szája ízlelget.

Tapintatlan érintés, tapló érzetek,

Bárgyú pillantástól mit érezzek?

—

Csukjam füleim? Szagoljak szememmel?

Reggel nyílt nyálkahártyával kelek fel.

Szerekkel végzed, lejövéssel kezded,

Az érzelmed érzékekkel fedted.

—

Pszichiátrián pszichedelikus élménykavalkád,

Nyelveden szimatolod a táj épp alakvált.

Folynak a képek el, tapadnak egybe népek,

A padlót látom, közben az égbe nézek.

—

Lejövőn vagyok, de felfelé haladok,

Csillagrendszerek a zsebemben matatok.

A földön fekszem, közben lebegek a magasban,

Tojás vagyok egy taréjos kakasban.

—

Ez csak vers, ott Salvador Dal-itt,

Szemem világa vászon, melyet elmém kiszakít.

Lefestem, amit hallok, megszagolom, amit nézek,

Újból, régóta az orromból vérzek.

—

A tér üres, az idő áll,

Nyakam alatt térdeim, térdem helyén váll.

A színek hangosak, a tapintás szép,

Az összetartó ösztön az, mi épp széttép.