A város alszik.

Csak a lámpák hideg udvarában keringő rovarok árnya

ír spirálköröket az aszfaltra.

—

A főút dermedt gerincén állok,

ujjam hegyét marja a deres szél,

szemeim üveggé fagytak

e néma nyughelyen.

—

Üresen hullik szét bennem a perc, és várok.

Némán e zajban

de tudom: ki felém tart, azt lehagyja a csend.

—

Egy poloska vánszorog a cipőm mellett

Csak némán figyelem,

ahogy elnyeli a néma fagy.

—

Zsebemben kotorászva keresem a lelkem,

de érzem:

kicsúszott valamelyik kapualj repedésében,

és ott maradt, ahol senki sem jár már.