Kint napfényes legelőn lebegek

S már többet nem mérlegelek

Telt gyomorral miért legelek?

Elvesztem végül a részleteket

—

S alattam lobban a legelő

Lángokba borult rovar temető

Lángokba fordult vad terelő

Hamu ingbe öltött szürke levegő

—

S mégis nyugtom szűntelen

Absztraktul, végtelenül bűntelen

Míg alattam a szél visz lángokat

Felettem felhő, mi lágyan ápolgat

—

Nem vagyok földhöz ragadt, hisz elszálltam

Kergetem a madarakat megint csak elszántan

Nézem a leveleket, mert

Mi lehull, újra nő, s újra lehull

S minden a végén egyszer a levegőben megfull