Forrón égető nap alatt fekvő levágott kéz vagyok,

hullamerevség-hullám keresték, szétfagyok.

A réten átszaladó szarvasok patái alatt a harmat szappanoz,

eső, szél, napsütés, hó és dögevő rovarsereg balzsamoz.

—

Hogy ne féljek a sötétben, egy gyertyát gyújtottam,

tüdőm levegő helyett molylepkékkel telik meg zsúfoltan.

És a folt, mi bal kézfejem díszíti, fényes karóra helyett,

mostanra egy egész végtagot lassan elfedett.

—

Elszórták tagjaim, az erdő belőlem táplálkozik,

s szem előtt mégis csak kezem árválkodik.

Nem akarok már szem előtt lenni, sok szempár,

pár szem homok a tenyeremben, s véget ért a leltár.

—

Egyszer felzendülő hangszer vagyok,

melynek húrja szakadtan ragyog.

Dallamom e kézben ragadva,

emlékem szivárog a talajba.