Egy gondolat bánt engemet.

Ki lesz az, ki megsiratja szakadt ingemet?

Egy gondola visz messzire.

Ki leszek, ha nem viszem semmire?

—

Nem is izgulok, csak izzadok.

Keskenyedik számomra már a sziklafok.

Halálom után elmé­m hét percet visszalop,

mielőtt homlokomra kiülnek a csillagok.

—

Ruháim szavakba levedlem, így lettem mezítelen.

Az ember alkotásának folyóját megízlelem,

s határaim végre nehezen elveszíthetem,

s tudom, hogy: ki él, segít nekem.

—

S e gondolatot őszintén nem szívlelem,

hisz tudom tőle fekete folt ül majd ki

gyönyörű, szép szívemen.