A körmeim alatt felgyűrődik a világom

S vakon nézem a fájdalmat

Addig kapartam a lencsét

Míg annak karcolt üvege lett a valóság

—

A homály megszűri a fényt

Így lesz fogyasztásra alkalmas

Azt hiszem, a bordó foltok csak részeredmények

És a torzultságot fedik el

—

Az üveg spirálos mintái

Vérvörös ruhát öltenek

Ahogy az ujjaimra forrasztott pengék

Közelednek felé lassan

—

Belülről nézek ki az ablakon

Mégis csak a külsejét érinthetem

A tükröződésben nem látom magamat

—

Így akárhogy is mar, akárhogy is fáj

Én csak magam keresem

Az ablak belső oldalán

Míg a világ estre fordul

Az öntudat margóján