Költő vagyok?

Mit érdekelne ez a kérdés maga,

ha költő lennék, nem fájna a kérdők szava.

–

De én mégis írok.

–

Kortárs?

Társaim azt se tudják, hogy társaim.

Tudni fogják? – Milyen élénkek álmaim.

–

De én mégis írok.

–

Publikálok serényen arról,

mi bánt s mi boldogít.

De én üvegből vagyok.

Rajtam nézel át máshová.

–

De én mégis írok.

–

Hibáim soraimban hagyom,

mert minden hibám vagyon.

Úgyis csak azt veszik meg,

mit már máshol is láttak.

–

De én mégis írok.

–

A freskó mögötti fal vagyok,

miről lassan kopik a vakolat.

Így mutatom meg esztendők után,

milyen volt valódi színem:

szikla-fehér – s így őszinte.

–

Én ezért kopok.

–

Én magamban keresem a szebb utat,

de más mutat rá.

Így ketten fúrtunk egy kutat:

innen hozom a szavakat,

izzadtan, hogy legyen mit innod.

–

Én ezért írok.

–

Hogy én önmagam legyek, az testidegen.

Az után­gyártott soraitok nem viselem.

A poharamban fekvő víz mezítelen,

és a forrás nem oltja a szomjatokat.

Megszoktátok a klóros poharakat.

–

Költő vagyok.

Költő vagyok.