Árnyék vetül a panelházak falára

A komplexum körbezárt játszótere poros

Emlékszem, mikor még fű lepte be

S a csúszda izzott a nyári fényben

A gyermeki kacaj mára már csak visszhang

A hinta rozsdás láncaiban megszorulva

—

A lakások fölé hajlik egy torony

Ablakain kiszűrődik a vörös fény

Falai az est színeiben pompáznak

Nem emlékszem, mikor ki építette

De tudom, nem volt mindig itt

S én is izzadtam, hogy falai álljanak

—

Kormos falai páfrányként szívják a napfényt

Az alatta megbúvó, száradó pitypangok elől

A toronytetőn ülő varjak hangja

Az egyetlen dallam, mi a városban maradt

—

Sötét sziluettjük festi a kék vásznat

Lassan már-már elfelejtem az eget

Vérvörös szemeik felizzanak a dögszagtól

Egymás közt osztják ki az elhullottak szerveit

S szemeim csőrükben ragadt

Hisz akkor nyitottam ki, mikor zártak a függönyök

—

Esteledik már?

Vagy csak minket rejtettek takaró alá?